AKI
„γνῶθι σεαυτόν”
Az arc felhői alatt
rajban valami távoli halad.
Úgy fogansz, mint a halak,
hálókba kötve vonunk,
megszűrve a tengert,
a szárazajkúak tértervei közé.
Falvak és falak,
love, for God’s sake –
minek angolul mondom ki e szavat!
Anya hajnali,
apa alkonyi marad,
s kik vannak még hálóinkba kötve.
Anyám is, meg különféle szobák,
s mennyi szerelem,
mennyi kemény, nem titkolt remény
a szigorú szabályok ellen.
Akarni nem,
de engedni tudom,
hogy hálók húzzanak.
Hagyom, lángoljon egy egész hegedűgyár.
S úgy kérem, hajlítson lombot a szél
homlokzatok közti árnyas utcarésbe
lábaid elé, lábaid elé,
mintha lettem volna az a fa is.
Nő vagyok s férj, többszörös anya,
én így szeretem a földet.
Fakadjon víz, fakadjon
minden kiérlelt tévedésre.
SÉTA
A gyerekkort úgysem éled túl. A felnőttek
kidőlt fatörzsek. Hidakat építenek belőlük,
hogy átkeljenek a folyón. De a túlsó parton
már megint gyerekek: nagyanyám második
kislánykora; a részeges apák gügyögése,
ahogy a bolt előtt a gyerekekhez szólnak,
szüleik elrángatják őket, de ők türelmesen
kijavítják, ha egy részeg rosszul ejt valamit.
Nem közelednek, csak nézik egymást,
kitartó figyelemmel. Aztán otthagyják őket.
Lassan szedelőzködnek a férfiak is. Ősz van.
Nyálkás, sistergő köd ül a völgyre, mint
az üveggyapot. Végigdülöngélnek halálos
útjukon, a bolt előtti beázott terasztól a
vakolatlan, házikertes házig, hol loncos kis
kutyájuk láncát szaggatva ugatja meg őket.
