Romániában a néhány hónappal ezelőtt leszavazott úgynevezett „politikai mainstream” újjászerveződésének, megmentésének folyamata zajlik.
Jelentősebb szociális fordulat, a tőkejövedelmek megadóztatása vagy átstrukturálása és hathatós anyagi, társadalmi, kulturális újraelosztási direktívák érvénybe lépése hiányában – mondja sok elemző -, a szélsőjobboldal a legközelebbi választásokon biztosan áttör.
Ugyanígy: a szakpolitikai, technokrata professzionalizmus nem jelent igazi szerkezeti változást, például az iskolaelhagyás kérdése vagy a funkcionális analfabetizmus jelensége, amellyel a tanügyminiszter folyton dobálózik, nem csak szakpolitikai kérdés, ezek mögött súlyos társadalmi folyamatok vannak. Új társadalmi vízió, reformmozgalom, transzformáció nélkül nem lesz ezekben változás.
Márpedig társadalmi transzformációra vízió, kezdeményezés, hajlandóság nem látszik. Lassított tempóban ugyan, de tovább araszolunk a fasizmus felé.
Miközben alakul a kormánykoalíció, a mélyben felgyűlt csapadék kioldja a földalatti sóhegyet, aztán majd beomlik az egész ország.
Jellegzetes allegóriája a helyzetnek, ahogy a geológiai léptékű parajdi folyamatokra reagál a neoliberális fantázia: a parajdi sóbánya helyén gigantikus szórakoztatóipari komplexumot hoznának létre. Sófehérke Disneyland, stb. Ennek mindenki örül, ugye. Hiszen a háborúk és a természeti katasztrófák a tőke szempontjából tulajdonképpen nagyszerű dolgok: új befektetési területek jönnek létre.
*
Magyarországon egy zsugorodó társadalmi támogatottságú radikális jobboldali kormányt látunk, ám a vezető karizmája egy ideje már megroggyant, a politikai bizalom lassan elszivárogni látszik, a 15 éve fokozatosan durvuló „választási autokrácia” mintha visszhangkamrába került volna, a rezsimet védő beszélő fejek mintha akváriummal a fejükön tátognának. Nem csak, hogy nem visszhangzik, nem is nagyon hallszik, hogy mit mondanak, mit ígérnek, épp ezért egyre erőszakosabbak, fenyegetőzőbbek.
Ennek minden bizonnyal köze van ahhoz, hogy a gazdaság stagnál, és a magyarországi társadalom komoly megélhetési válsággal küzd.
A régi politikai ellenzék szinte teljesen megsemmisült és hiteltelenné vált, bár természetesen vannak még jelentős pozícióik egyes önkormányzatokban és seftelgetnek a cinikus megélhetési ellenzékiek. Ami maradni látszik (egyelőre), egyfajta médiaellenzék, amely azonban nem jelent valóságos politikai (közösségi) alternatívát, inkább csak inkoherens, fluid, mozaikszerű ellenidentifikációs és interpretációs ajánlatok sorának termelésére képes.
Az elmúlt egy-másfél évben emellett felépülni látszik egy új politikai közösség, a Tisza. Nem kormányváltást ígér, hanem rendszerváltást. Homályosan ugyan, de utal szociális, demokratikus és a jogállamiságot érintő korrekciókra, mindezt hol amolyan biedermeier nacionalista, hol rasszista (bevándorlás- és vendégmunkás-ellenes), pro európai retorikai keretben. A Tisza SEM kerítésszaggató: a déli határkerítést, az Orbán-rezsim talán legmasszívabb, gyakorlatilag tabuvá vált politikai szimbólumát nem akarják eltakarítani, ezt a dögöt büdösödni hagyják. Igaz, ehhöz időközben Európa is hozzáfasizálódott. Ugyanakkor a Tisza próbál megszólítani a politikai közösségből nagyon régóta kiszorított, politikailag hangtalan társadalmi rétegeket. A kormány és a médiaellenzék sokszor azonos pszichologizáló és moralizáló érveléssel próbálja delegitimálni a mozgalmat, egyik vezetőjük ellen gyanúsan koncepciós jellegű per zajlik. Politikai mondanivalójában a Tisza egyelőre montázst nyújt abból, ami a magyarországi politikai piacon épp elérhető. Újdonsága nem is ebben, hanem abban van, hogy nem egyszerűen egy újabb politikai árut vagy identitást kínál, hanem új politikai keretet, kapcsolati teret, közösséget, érzelem- és képzeletvilágot próbál létrehozni, így politikai közösségalkotás és innováció tekintetében a Tisza pillanatnyilag lekörözi kritikusait.
*
Az erdélyi magyarok politikai elitje az újjászerveződő romániai politikai mainstream szövetségese.
Maguk az erdélyi magyarok nem feltétlenül, hiszen alapvetően a román legionárius-szélsőjobboldali jelölt ellen szavaztak, az etnikai tömbszavazás logikája szerint, nem pedig Nicușor Danra, nem is Orbán ellen. De az adott pillanatban tényszerűen mégiscsak Nicușor Danra, és Orbán ellen. Az orbáni „varázslat” egy pillanatra azért szertefoszlott, és az erdélyi magyarok szélsőjobboldalisága is. Mindez egy mozzanat lehet a magyarországi Orbán-hegemónia lebomlásának történetében.
Látható továbbá, hogy az erdélyi magyar politikai és kulturális elit fokozatosan polarizálódik: egyre többen vannak azok, akik egyre kevésbé hajlandóak az RMDSZ afféle értelmiségi holdudvaraként viselkedni, ehelyett inkább egy autonóm ellenkulturális mező kiépítésében látszanak érdekeltnek, némiképp a magyarországi médiaellenzékhez hasonló ajánlatokkal. Ez nem jelent direkt politikai kihívást az RMDSZ számára, de az erdélyi magyar etnikai autokráciával szembeni kulturális ellenhegemónia jelentősége megnövekedhet az Orbán-rezsim bukásával.
*
Mindezek hátterében ott van az ukrajnai háború, amely az Európai Unió geopolitikai szerepvállalásának, politikai-gazdasági és territoriális szerkezetének az újragondolását követelné, de ez egyelőre elmarad.
Továbbá ott van a gázai népirtás, ez a morális és emberi jogi katasztrófa, ahogyan a világ végignézi, amint a világ egyik legprofesszionálisabb hadserege, a háta mögött a világ egyik szuperhatalmának, az Egyesült Államok kormányának támogatásával kiirtja a mezítlábas palesztin népet. Elképzelhető hogy a „zsidó” szó jelentése, amely a második világháború utáni európai antifasiszta kulturális konszenzusban az Áldozat egyik tulajdonneve, tulajdonképpen lételméleti kategória volt (a „holocaust mint kultúra”, á la Kertész Imre, stb.), átadja ezt a szerepet a „palesztin”-nak (a koncentrációs táborok legkiszolgáltatottabb élőhalottjait már ott is „muzulmán”-nak nevezték)? S hogy Izrael állam végül a kolonialista nyugati erőszak legbrutálisabb megtestesülésévé lett?
