Csáreszko bár – roma emancipáció és Bildung

Lakatos Menyhért „Füstös képek” című regényét (1975) állítólag 30 nyelvre fordították le, nem véletlen, valószínűleg a nemzetközi roma és nem roma irodalom viszonylatában is jelentős mű. Ehhez képest nem vettem észre, hogy neves irodalmárok és értelmiségiek vérre menően összevesztek volna arról, hogy kell-e tanítani esetleg az iskolában, vagy legalább – mivel elég sok csúnya szó és hihetetlen mennyiségű gyönyörű átkozódás is található benne – az egyetemen a korszak jelentős alkotásai között. Hát persze, hogy nem, tudni való, hogy “a cigányok a zsidók biológiai fegyvere”, mi aztán nem vesszük be a “szociális érzékenység” maszlagot….
Szerintem nem csak azért fontos mű, mert pótolhatatlan szociográfiai és etnográfiai anyagot is tartalmaz, vagy mert mondjuk a „Puszták népe” úgynevezett „pusztai alkotmányához” némiképp hasonlóan bemutatja egy nem írásbeli kultúra különös, patriarchális-anarchikus törvénykezését (Romano Kriszi), amire a székely “rendtartó falu” törvénykezése is példa, ha másképpen is. Tulajdonképpen nevelődési regénynek is tekinthető lenne, ha nem épp azt mutatná meg, hogy miként NEM lehetséges semmiféle nevelődés a romák számára, hiszen az iskolából a regény végén a náci lágerbe van a kijárat. Ami olyan nagyon sokban nem különbözhet attól, ahogyan addig élni kényszerültek: a láger talán csupán a szegregált telepi viszonyok hatalmilag-technológiailag-militárisan intézményesített formája, mely a meghalás “szabadságát” is elveszi.
A Romano Kriszi problémája, szimpatikus anarchiája ellenére is, persze az, amit egy ilyen patriarchális „alkotmány” a nőkkel művel. A regény kimondja és valamennyire elemzi azt, ami Georg Simmel szerint az európai jogrendszerek gyökereiben is jelen van: hogy a nő tulajdonképpen értéktárgynak, vagyontárgynak számít(ott). Tehát nem pusztán nem egyenlő fél, hanem alsóbbrendű ontológiai státuszt tulajdonítanak neki, tárgy, nem pedig alany, birtok, nem birtokos. A „női” épp ezért itt egyszerre a „legfőbb érték” (ami megtévesztő lehet, hiszen érték ugyan, de TÁRGYI érték: “Dehát KINCSem!”) és őrületes kísértés meg pusztítás, ami a regényben a megcsonkított nemi szervű Ballus rettenetes női lázadásában jelenik meg férje és férjének egész családja ellen.
A nő a patriarchátus nagyra értékelt ESZKÖZE arra, hogy vagyonhoz jusson (a kéregetés a nők vagy a gyerekek feladata), a nők számára pedig így önnön nemiségük válik eszközzé: ez az önprostitúció ördögi logikája (Igaz, a regény azt is megmutatja, hogy olykor a nők is “megerőszakolják” a férfiakat, de utóbbi esetben tulajdonképpen nem erőszakról, hanem egyfajta ravaszságról van szó, amellyel elérik, hogy a férfi ne azzal feküdjön le, akivel akar, hanem egy másikkal, így saját nemiségük továbbra is csak eszköz.) A nőt (nemcsak a roma nőt) leértékelő “fapinaság” bélyege innen nézve úgy tűnik, pontosan azt fejezi ki, hogy az ilyen nő nemisége a patriarchátus szempontjából nem rendelkezik “kincsképző” potenciállal. Hiszen a “kurvaság”, bármennyire is elítélt állapot, a patriarchátusban a nők normál állapotának számít. (Vö. a mélyenszántó férfibölcsességel: “Minden nő kurva.”)
Kérdéses ezért, hogy elképzelhető-e bármilyen roma emancipáció a patriarchátus felszámolása nélkül, amelyet ugyanakkor a többségi társadalom is folyamtosan (nyíltan vagy burkoltan) megerősít és újratermel (pl. az emberkereskedelmi – illetve nőkereskedelmi, hiszen a patriarchátus logikája szerint a “nő” a nem vagy nem egészen “ember” – táplálékláncok csúcsán, azt mondják, általában nem romák állnak.)
A tulajdonképpeni Bildung (képzés, nevelődés, művelődés) helyét a regényben egy, a regény kb. felét elfoglaló őrületes epizód veszi át, amelynek során az elbeszélő/főhős, mivel a csendőrök elől menekülni kényszerül, pár nap alatt gyerekből férfivá érik. Ez a kalandsor tényleg a legrafináltabb fordulatok, hazudozások és intrikák tömegét vonultatja fel (nem csak, hogy nem tudtam letenni, de majdnem szétrágtam a könyvet), s amikor azt hittem, hogy na most már nem lesz több csavar a történetben, s végre kiderül, hogy ki mozgatja a szálakat, akkor kiderül, hogy de lesz, lesz még legalább három csavar, hogy a szennyes, erotikus, véres, erőszakos, nyomorult, tetves élet végül legyőzzön mindenkit. „Csupa mezítelen segg volt körülöttem a világ…”
A roma telep társadalmon kívülisége, “a világmindenségen kívül önmagát szülte világ” magára hagyottan rohan a kozmosz sötét, céltalan semmijében. Ezek mégis röhögnek, ha nem is mindig, azért gyakran, érthetetlen, jón, rosszon túli idióta, kozmikus-karneváli röhögéssel. Ha nem volna az egészben ez a patriarchális alap, nincs az az anarcho-kommunista, aki ne ujjongana azon, ahogy mondjuk a regény a házasság fogalmát és intézményét dekonstruálja.
És aztán a materializmus egyik legtömörebb megfogalmazása, mely így kiragadva talán túlságosan tézisszerűen hat, de ott, az örökös éhség, az egymást szétszaggató testek körforgásában inkább idealizmus: „Hinnem kellett, hogy az érzelmeket soha nem a véletlenek váltják ki, hanem mélyen a tudatban gyökereznek, és ezt a tudatot gyakorlati tényezők formálták.”
A tézis regénybeli dinamikáját azonban inkább ez a mondat írja le: „Lehet, hogy olyan mozgás ez, mint a forgó korongé, amely gyors forgási sebesség mellett a mozdulatlanság látszatát kelti. De akkor hol vész el az a röpítő erő, ami ilyen nagy forgási sebesség mellett létrejön?” A választ nem adja meg a szöveg, de én azt hiszem, hogy nem vész el, hanem belülről robbantja szét az emberek, a roma telepen élő emberek lelkét és életét. A folytonos összeomlás világa, vagy az összeomlásból kigömbölyödő idő.
Miféle Bildung? Ugyan már.
Gádzsók, olvassatok roma irodalmat, hogy nyalom a piros véretek! Thavesz baxtalo!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.