A kereszténységnek van egy humanista-metafizikus magja, amelyre talán ma is támaszkodhatunk. Ide tartozik elsősorban az úgynevezett „aranyszabály”, amely persze más vallásokban is megtalálható. A Hegyi beszédbeli megfogalmazása szerint így hangzik: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7, 12) “És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” (Lk 6,31) Tiszta beszéd, ezt mindenki értheti.
Emellett ugyancsak alapvető szerintem a Galata levél tézise, mely szerint: “Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28) Ebben benne van, hogy minden emberi lény rendelkezik valamilyen alapvető méltósággal, amely független az etnikai vagy a nemzeti hovatartozástól, a társadalmi állapottól, a nemtől; továbbá hogy Isten előtt mindenki egyenlő, tehát az egyenlőség gondolata is megvan már itt. Ne felejtsük el, hogy a maga idején a rabszolga emberi méltóságának az elismeréséről is szó volt egy olyan társadalomban, amelyben a rabszolgaság magától értetődőnek számított. Nemzetiség, társadalmi helyzet, nem – mindezek társadalmi realitások, nem arról van szó, hogy tagadni kellene a létüket, nem. Hanem arról, hogy az alapvető üzenet felől nézve ezek a dolgok zárójelbe tehetőek és teendőek, azért, hogy az esetleges társadalmi körülmények ellenében is megmutatható legyen az emberi világ egysége.
Hogy ez a méltóság miből fakad, az ember teremtményiségéből adódóan eleve adottnak vesszük, vagy éppen azáltal jön létre, hogy feltételezzük a létét, azaz mi adományozzuk a másiknak a méltóságát, amikor emberi kapcsolatainkban, jogrendszerünkben, társadalmi viszonyainkban elismerjük és tiszteletben tartjuk, vagyis „csináljuk” – az végül is most nem lényeges. A fontos, hogy az emberi méltóság és talán az alapvető emberi jogok gondolata, esetleg még ennél több is csírájában megvan már itt. Ez a humanista-metafizikus mag, amennyiben komolyan vesszük, kizárja például a rasszizmusok különféle formáit, bármilyen cselesen is próbálják meg igazolni.
Szemben az úgynevezett “keresztény-konzervatív” politikai propagandával, szerintem a fentiek képezik azt a keresztény gondolati alapot, amiből valamifajta keresztény politikának, ha már ilyet akarunk, ki kellene indulnia. Ehhez képest a “keresztény-konzervatív” politikusok folyton a családról, a nemzetről és különféle “értékekről” papolnak. Ez utóbbiak persze lehet, hogy jók, védendőek, fontosak, de az is lehet, hogy teljesen mellékesek, minden esetre nem sok közük van a kereszténység eredeti felforgató üzenetéhez. Ettől persze még gondolhatjuk úgy, hogy a család vagy a nemzet fontos, ez akár még rendben is lehet. De erre egyszerűsíteni a kereszténységet, valamiféle “keresztény családmodellre” hivatkozva érvelni a kirekesztés mellett és közben megfeledkezni arról, ami a kereszténységet egyedivé teszi, mindez elszomorító hazudozás, lenyúlás, kiüresítés, csalás.
Ebben a csalásban persze maga az úgynevezett keresztény kultúra és civilizáció is igencsak ludas egyházastul és mindenestül. Az egyház, ahogy mondani szokás, válságban van. Na de mikor nem volt válságban? A kereszténység alapállása az, hogy a világot, társadalmastul, papostul, politikástul, kultúrástul és civilizációstul, gazdaságostul és egyházastul zárójelbe kell tenni, és egy másik, tökéletes világra kell törekedni: “Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48) Ha-ha-ha! Ehhez képest hogyan nem lehetne válságban bármifajta kultúra, civilizáció és egyház? Nincs a világnak olyan adott állapota, amely megfelelne ennek a követelésnek, nincsenek olyan “értékek”, amelyeknek a megőrzése garantálná, hogy ennek a követelésnek meg tudunk felelni.
Vannak, lehetnek persze szabályok, bölcsességek, belátások, útvonalak, amelyek követése tanácsos, mert elkerülhetővé teszi, hogy a mélybe zuhanjunk. Például: “Ne paráználkodj!”, vagyis, ahogy én értem, ne lépj olyan erotikus viszonyba, amely nélkülöz mindenfajta szimbolikus kapcsolatot (hűséget, személyes elköteleződést, szerelmet, gondoskodást, stb.). Nem azért, mert valami tekintély szerint nem szabad, hanem azért, mert ha mégis megteszed, egyszerűen szenvedni fogsz tőle, rossz lesz neked és rossz lesz minden érintettnek. A szenvedély meg a szex kevés, lélekkel élj. Vagyis a szimbolikus kapcsolatok fontosak, erről van szó. Tehát ezek a szabályok valójában jó tanácsok, nem pedig kőbe vésett törvények. Ám a jó tanácsok bölcs megfogadása még nagyon messze van attól, hogy “Ti azért legyetek tökéletesek…”. Tökéletesek? Van-e ennek „objetív” mércéje? Nem valószínű. És mégis… Ennél kevesebbel nem érheti be a keresztény alázatosság.
Vagyis szerintem nem az a baj, ha a kereszténységet és a politikát összevegyítik. A kereszténység nem kell távol tartsa magát a politikától, nem kell visszavonulnia a privát szférába. Ellenkezőleg: túl kell mennie a politikán és a társadalmon, Azért kell zárójelbe tenni a politikát és a társadalmat, hogy túl tudjunk lépni ezek korlátain, nem pedig azért, mert a “mocskos” politika beszennyezi a “tiszta” kereszténységet. Ráadásul ezek a fogalmak, hogy “tiszta” vagy “tisztátalan” valójában mitológikus, sőt fetisisztikus gondolkodásra utalnak. Márpedig a kereszténység történetileg tekintve egy nagy lépés az emberi világ demitologizációja és defetisizációja felé. És ugyanakkor egy nagy lépés a mitologikus és fetisisztikus gondolkodástól a történeti gondolkodás felé.
Nyilván sokat lehet vitázni arról, hogy az üdvtörténet és az úgynevezett “profán történelem” mikor, hol és hogyan ér össze. Szerintem ami itt fontos, az időbeli dinamika: túllépés a mitológián a történeti látásmód felé, de túllépési kísérlet ugyanakkor a történelmen is a “tökéletesség” felé. Vagyis a demitologizáció mellett csavaros módon egy dehistorizáló mozzanat is van itt, mégpedig a messianizmus, ami a történeti állapot és a történeti ember túlhaladását célozza, a transzcendenciát. De hová, milyen irányba lépni túl a történelmen, vagy legalábbis az adott történelmi állapoton? Merre van az „idők teljessége”? Erről tényleg nem sokat mond nekünk semmilyen “keresztény-konzervatív” politika. Le vagytok maradva, az az igazság.