Tarr Béla: A torinói ló c. filmjéből
Jövünk lefele tegnap a Batrináról. Elmentünk havat keresni egy kis szánkózáshoz. Az utóbbi időben egyre enyhébbek itt a telek. A települést átszelő folyón egy hattyúpár is megjelent. Higgadt fölénnyel úszkálnak a vadkacsák között.
Egy pár néma hattyú, solitude, hideg vizekben.
Az épülő repülőtér mellett kavicsúton haladunk. A szánkót az anyósülésre tuszkoltam be, csak ott fért el.
A félkész kifutópálya melletti földhányásokból kitépett gyökéragyarak ágaskodnak: az önmagát idemenekítő ner-tőke geológiai ösztönvilága. A betonozást majd tavasszal folytatják.
Közel és távol senki, csak a téli hegyek lejtői.
Kicsit lejjebb egy lovasszekér jön velünk szemben a ködben. A szekéren egyetlen ember ül. Vastag bekecs rajta és maszk. Az ismerős, tipikus kék maszk.
December ötödike van, szombat. Vajon hová megy ez az ember? Tüzifáért? Az ipari-geológiai romok között? Maszkban?
– Social distancing – mondom szomorúan.
– Social? – mondod nevetve – There is no social. Just distancing.
– De miért angolul mondod?
– A „szociális” magyarul is hottentottául van. Nem érti senki.
– Társadalom?
– Szocializmus. – nevetve.
– Szent poézis! – dobom a magas labdát.
– Néma hattyú. – csapod le.
Sanda félmosollyal ebben maradnánk. Ezt is kimaxoltuk. Ekkor hátul megszólal Jolán:
– A lovacskán miért nincs maszk?
Kacagunk, jobb híján. Elhagyjuk az épülő repülőteret, s befordulunk Eszenyő posztarchaikus díszletei közé.A disznó nagyot tüsszent a szívben, az anarcho-kommunista ábránd.

Related Posts